2017. július 24., hétfő

10.Fejezet

Sziasztok! ❤❤👄
Új fejezettel kedveskedem nektek, igaz, ez mintha egy kicsit rövid és összecsapott lenne, ezt nézzétek el, de a jelenlegi állapotomban nem tudok másmilyen minőséget írni. 
Ha tetszik, írjátok meg alul, vagy jelezzétek egy 👍 segítségével. 
További szép napot,
Writer Girl ☺

Mackenzie

     A Jake-kel való beszélgetésem után úgy tűnt, a dolgok kezdenek a jó irány felé haladni. A bátyám egyre több időt töltött velem, végre igyekezett úgy alakítani a terveit, hogy én magam is beleessek, és bár eléggé esetlen volt a törődése, mégis minden nap minden pillanatában megmelengette a szívem, hogy ott volt mellettem. Néha még az oly sokat emlegetett déjà vu érzés is előbújt belőlem, hogy végre visszatértünk azokhoz az időkhöz, mikor Jake, én és Isaiah voltunk a világ ellen. Végre béke honolt a ház felett, nyugalom és szeretet, még akkor is, ha sokszor kirázott a hideg, amikor egyedül maradtam egy-egy helységben. Mindemellett tegnap kaptuk a hírt is, hogy anya ma végre hazaér, tűkön ültem, úgy vártam, hogy anyu belépjen az ajtón, én pedig jól letámadhassam őt, megfojtva a szeretetemmel, kiöntsem a lelkemet, elmondjam minden bajomat, mindent, ami eddig ott belül lappangott és szinte  szétfeszített. Anya azt írta, hogy három körül fog megjönni, addigra már mint kisorakozunk a kanapéra, az ajtó nyílását lesve. Bár Jake nem mutatja, azért kiolvastam a szeméből, hogy épp annyira várta már ezt a pillanatot, mint én. Titokban azért ő is egy elveszett kis lélek, csak egy valamivel erősebb páncélba bugyolálva, ezért bírja nálam tovább. Emellett ő képes elengedni a rosszat és csak a mának élni. Jómagam azóta is hordozom a múltban szerzett sebesüléseimet, mint a katonák a háborús sebeiket, amiktől képtelenek megszabadulni még idők múltán sem. S végül azt se feledjük el, hogy a bátyám bárkire számíthat az iskolán belül és kívül is, annyi ember felnéz rá, isteníti őt és lesi minden szavát, míg engem legjobb esetben is csak megnéznek és kikerülnek a folyosón.

     Szinte letámadom anyut, amikor ő belép az ajtón, a nyakába ugrom és teljes erőmből magamhoz szorítom, ő pedig csak nevet ezen, közben pedig levegő után kapkod, de visszaölel és puszit nyom a hajamba.
    – Szia, szívem – simítja végig a két orcám, mindkét felére cuppant egyet. 
   – Úgy örülök, hogy végre megjöttél – csacsogok neki, legszívesebben pedig ugrálnék örömömben, hogy végre nem leszek olyan szörnyen magányos. 
    – Én is örülök, hogy látlak, Kenziekém – lelkesedik hasonlóan. 
   – Hohó, Kenz, ne sajátítsd ki csak magadnak – lép oda Jake is, aztán félretol, hogy most ő férkőzhessen oda. 
   – Jake, tisztára férfi lettél, amióta elmentem. Minden rendben folyt nélkülem? – kérdezi anya, vicces, ahogy alig tudja megölelni a bátyámat, lévén Jake jóval magasabb és izmosabb lett, mint mikor utoljára látta. – Ó, és nézd csak, hát nem Isaiah Walkert köszönthetem itt? Azt a mindenit, hisz igazi szívtipróvá váltál! Csak össze ne törd az én Kenziekém szívét! – lép most a családunk utolsó ,,tagjához". 
  – Ne aggódjon, Mrs. Morgen, eszemben sincs – kacag Isaiah, közben pedig egy pillanatra rám pillant. Csak egy apró tekintet az egész, de ebből kiolvashatom a szeméből, hogy tényleg nem akar engem megbántani. Kár, hogy ennek ellenére megteszi, méghozzá elég gyakran. Azóta se feledtem el, mikor egyszerűen a szemembe mondta, hogy nem érek annyit, hogy Jake-kel szembeszálljon értem. 
    – Leila, bogárkám. Mondtam már, hívj Leilának, különben sem vagyok olyan öreg. 
Ezen mind mosolygunk, csakhogy a vidám percek azonnal véget érnek, mikor anya hirtelen elkomorodik, s úgy néz szét a szobában, mint az anyatigris támadás előtt.  
   – Szükségünk lesz egy komolyabb biztonsági rendszerre. Édesem, minden rendben van veled. Hallottam, hogy megviselt a dolog – néz rám aggódóan. Idegesít, hogy a dolog helyett nem nevezi inkább nevén a történeteket. Betörés. Nem dolog. Valaki szánt szándékkal behatolt a házunkba és tudatosan mindent tönkretett. Célpontok voltunk, nem véletlen áldozatok. 
 – Minden oké – vonok vállat. – Ami elmúlt, elmúlt. Nem érdemes állandóan ezen filozofálni. 
   – Azért, ha van valami, én itt vagyok, és maradok is – teszi a kezét a karomra, szeméből sugárzik a szülői idegesség. Persze nem lehetek rá dühös, ő itt sem volt, de mégis, azért cserbenhagyottnak érzem magam, és ez szürreális. Azért mégis ott motoszkál bennem, hogy ha anya nem dönt úgy, a munkáért messze elutazik, hogy csak félévente lássuk a másikat, akkor nem történne meg az, ami megtörtént. 
   – Jó, ez most egy megható pillanat kéne legyen – szól közbe Jake. Hálásan nézek rá. – Inkább örüljünk egymásnak. Gyere, anya, annyi mesélni valónk van. Csak győzd majd hallgatni őket. 
Erre szerencsére mindenki másfele kezd figyelni, a beszélgetés pedig elhalasztódik, legalábbis egyelőre. Azért tudom nagyon jól, hogy nem fogom megúszni a faggatást, így vagy úgy, de anya alkalmat kerít rá. A kérdés csak az, hogy meddig vagyok képes kikerülni ezt. 


***

     Másnap reggelre valamivel jobb hangulatban vagyok, meg is nyugtattam magam, ezért az összes ellenkezés ellenére is, ami anya és Jake felől érkezik, elhatározom, azért is bemegyek az iskolába, hogy valamivel lefoglaljam magam. Nem láttam Isaiah-t tegnap este óta, miután elment tőlünk, és hogy mellettem aludt volna, arra nem tettem volna rá a fejemet. Azt se tudtam, hogy vagyunk most egymással, mindig is ez a ,,se veled - se nélküled" kapcsolat volt a dominánsabb, csakhogy eléggé megromlott minden, miután Isaiah megalázott, és most csak még jobban összezavarta a fejem, mint eddig. Ezek után a tegnap úgy tűnt, mégiscsak törődik velem, de nem lehettem teljesen biztos. Látni akartam,  ő hogyan áll hozzám, még ha csalódnom is kell,, legalább letisztázódik minden, utána pedig nem lesznek se titkok, se kétkedések. Csak ezért is megérte kikászálódnom a paplan puha öleléséből. Elvégre mindenki azt hajtogatja, hogy az igazság a legfontosabb erény, mindenek előtt áll és mindent megkönnyít. Akkor hát hadd könnyítse meg az én szívemet is! 

     Hosszú percekig áztatom magam a forró zuhany alatt, pedig a viz nem moshatja le a félelmet és szorongást. Csak akkor szállok ki, mikor már a bőröm rákvörösre vált és fáj, utána pedig komótosan készülni kezdek. A kinézetem a lelki állapotomat tükrözi: fekete felsőt veszek, sötét farmert és fekete teniszcipőt, a hajammal nem is foglalkozok, csak hagyom szabadon lógni. Búskomor külsőmhöz búskomor ábrázat párosul. A régi Mackenzie visszatér, pedig csak alig ment el egy rövid időre. Pedig ez így szokott menni nálunk, pontosabban nálam fele, ha valami egy kicsit is jobban alakul, egy másik esemény tönkre kell tegye a cseppnyi jót is. 
   – Kicsim, talán tényleg maradnod kellene – aggodalmaskodik anya, amikor leülök a silány reggelim mellé. 
   – És idegbetegségbe kergessem magam? – kérdezek vissza. – Akkor már legyen, mivel foglalkoznom. Te is tudod, hogy itthon úgyse bírnám. 
Elhúzza a száját, látom, hogy tiltakozna, de aztán megenyhül és enged. Azonban mielőtt kimennék az ajtón, így szól:
   – Mackenzie, jobban örülnék, ha keresnél magadnak egy kis segítséget. Csak hogy kibeszéld magadból a gondolataidat. Nem csak a mostanit...
Válasz nélkül becsapom az ajtót. Nem vagyok őrült, nem fogok egy semmire se használható pszichológusnak a gondjaimról dumálni, főleg nem apáról. Azt meg soha senki nem fogja megtudni, hogy attól rettegek, a mostani eset mögött is apa rejtőzik. Annyira még nem süllyedtem alá, hogy ezt megtegyem, és valószínűleg sose fogom. SOHA. EBBEN. AZ. ÉLETBEN. Akkor inkább tituláljanak bolondnak, a hírnevemen már úgyse ront, se nem javít. 

     Isaiah a kocsiban vár, ma nem jön be hozzánk reggelire. Az ő arcán is komorság tükröződik, a gondolataiba van mélyedve, ezért nem is vesz észre minket, csak mikor Jake bekapcsolja a rádiót. Homloka ezer ráncba szalad, az ajkát összeszorítja, és ahogy rám néz a visszapillantóban, úgy néz, mint aki sürgősen beszélni akar velem, méghozzá most azonnal. Ez egy kis reményt kezd el érlelni bennem, apró ugyan a szikra, de ott van. Döbbentem konstatálom, hogy igenis érdekel, Isaiah hogyan gondol rám, mint barátra, a barátja kishúgára, vagy mint a lányra, akivel éjjelente egy ágyban alszik. A kérdés csak annyi, vajon van-e átmenet a három viszony között. 
   – Teszünk egy kis kerülőt ma, ha nem gond – szólal meg aztán, mikor elindulunk. Jake érdektelenül bólint, ő is más világon jár éppen, én azonban kíváncsian pillantok ki az ajtón, hogy merre haladunk. Nem hiszek a saját szememnek, mikor rájövök, merre visz az utunk. Ez nem lehet igaz, gondolom, mikor lelassítunk Jessica háza előtt. Csak Jessicát ne! Pont ő nem hiányzik a mai napon. Az pedig még meglepőbb, hogy Isaiah nem csak megáll, de ki is száll a kocsiból, úgy várja a szőkeséget. Most mégis mit csinál? És miért teszi ezt velem?


     Jessica szinte szárnyal, mikor odalibben hozzánk és egyenesen Isaiah nyakába veti magát. A torkom összeszorul, úgy szemlélem a jelenetet. A pióca az ajkát Isaiah arcára nyomja, ő pedig nem ellenkezik ez ellen, csak áll ott, és hagyja,hogy a szívem percről percre jobban és jobban összetörjön a látottakon. 
   – Szia, cukorfalat – nyávogja Jess, körmeit Isaiah karjába mélyesztve. Remek, most meg épp megjelöli a területét. Mi lesz ezután, egymásra vessük magunkat, mint a vadállatok?töprengek. Vajon mit szólna a hercegnő, ha tudná, hogy a pasija éjjelente  merre császkál? – Nem jöttél át az este, pedig megígérted - gügyög idétlenül.   
Hogy mi?? El se hiszem, hogy mit hallok. Mit ígért Isaiah ennek a libának? Szinte hallom a reccsenést, ahogy összerezzenek, a döbbenettől, a fájdalomtól vagy a csalódástól, nem tudnám megmondani. Az viszont a kész tény, a két szememmel észlelem, hogy ez a kettő között sokkal több van, mint én akarnám. És mi van, ha összejöttek? rettegek. Nem élném túl, ha Isaiah-t Jess mellett látnám. Vagy, ha arról van szó, bárki más mellett. 

     Innentől a napom csak egyre rosszabb és rosszabb lesz. Mivel a bátyámé az anyósülés mióta csak megvan ez a jármű, Jessica kénytelen hátul letelepedni mellém. A lehető legtávolabb húzódunk egymástól, én a jobb felén, ő a bal részen, gyűlölködve méregetjük a másikat. Egyetlen alkalom volt, mikor Isaiah rám nézett a tükrön keresztül, de azonnal elfordítottam a fejem, kizárva őt teljesen. Jessica egész idő alatt flörtölt vele, puszikat küldött és kacsintgatott neki, engem mindeközben a hányinger kerülgetett, a szemembe pedig könnyek gyűltek. Ennél nagyobb hátba szúrást se kaptam még senkitől, mint most attól a fiútól, akire mindeddig támaszkodtam. 

     Amint megérkezünk, Kate után kutatok, nézem őt mindenfelé, szinte elsírom magam, annyira vágyom most a társaságára. Nemcsak vágyom a társaságára, szükségem van rá. Úgy, mint a levegőre. Eszeveszett módjára kapkodom a fejem a barátnőm után, nekimegyek egy-egy embernek, ők morognak valamit az orruk alatt, de nem figyelek. Amikor végre megtalálom a keresett személyt, szinte a karjaiba vetem magam. 
Ő magához szorít, érzi, hogy valami nincs rendben most velem. 
   – Hé, rendben vagy? –tol el egy kicsit magától. Erre a mondatra ömleni kezdenek a könnyeim, szipogok, kapkodom a levegőt, remegek, úgy mesélem neki, mi nyomja a lelkemet. Elmondok mindent, kezdve a betöréssel (amiről már tudott, ahogy a fél iskola is), aztán a mait, Jessicát, azt, hogy mennyire fáj ez nekem, kiöntöm az egész szívem, Kate pedig türelmesen végighallgatja, és mikor végzek, még egyszer szorosan magához húz.
   – Jaj, nyuszóka. 
Ennél értelmesebbet most én se tudnék kibökni. 


***

     Egész nap egy élőhalotthoz hasonlatosan mozgok. Mindent gépiesen teszek: szótlanul ülök az órán, szótlanul pakolok el, némán sétálok végig a folyosón. Zombiként megyek az ebédlőbe, robot módjára eszek, senkivel és semmivel se törődve lapátolom magamba az ételt, aztán felállok és kimegyek. Semmi érzelem. Kifogytam, kész, nem bírom tovább. Azt hiszem, ilyen, mikor az ember legbelül üres. Kate a lelki támaszom ez idő alatt, az ebédlőben csendesen szorongatja a kezem, miközben Isaiah és Jessica egy tálcáról esznek, Jess pedig képtelen elszakítani a száját a fiú bőrétől. Visítani akartam, toporzékolni, rá akartam vetni magam és széttépni, ehelyett nem tettem semmit. Ha Isaiah őt választja, hát legyen. Igaz, elvesztettem ezt a csatát, de a háború akkor is az enyém lesz, ha belerokkanok. Az mégsem kerüli el a figyelmem, hogy Jake furán méreget engem az asztalnál, előbb a párocskára, aztán rám tekintve. Akármit is szűr le a helyzetből, nem tetszik neki, mert ökölbe szorul a keze és rángani kezd az izom az összeszorított állán.

     A nap végéig vegetálok. Azt hiszem, így nevezik ezt az átmeneti állapotot. Kate felajánlja, hogy hazavisz engem, én meg élek a lehetőséggel. Kifele indulok az ajtón, mikor a legkevésbé kívánt személy megtalál engem és szó nélkül elállja az utam.
   – Angyal, beszélnünk kell – közli egyszerűen. 
   – Nem, nem kell – suttogom., Ennél többet nem tudok kihozni magamból. 
   – De igen. Ez fontos – akadékoskodik tovább. 
Megrázom a fejem, tekintetem a földre szegezem, a cipőm orrát bámulom, holott semmi érdekes sincs benne.
   – Figyelj, Angyal, ez nem az, amin....
  – Ó, hát itt vagy – jelenik ekkor meg Jess, félbeszakítva a beszélgetésünk. Vagyis az egyoldalú társalgásunkat, hogy pontosabb legyen a megfogalmazás.  – Nincs, aki hazavigyen. Csak nem itt akartál hagyni, te kis huncut? – nevet rá a szőkeség, ujjaival végighaladva Isaiah izmos karján. – Akarsz valamit? – fordul hozzám stílust váltva. 
  – Nem – nézek fel. – Többé semmit – célzom a szavaimat Isaiah felé. Az említett arcából kifut a szín és könyörgően mered rám. Nem hatnak meg a kiskutya szemei, már ismerem az igazi oldalát. Elindulok kifele, a lépcső alján még egyszer visszanézek. A tökéletes pár ott áll, ahol voltak, egyikük se mozdul. Jessica épp valamiről csacsog, de Isaiah felé sem hederít. Épp engem néz, arca kétségbeesett és esdeklő. Kizárom a sajnálatot, eltorlaszolom a szívem, s úgy indulok tovább, hogy új emberré válok. Egyszer s mindenkorra elhatározom, hogy örökre megszabadulok Isaiah Walker bűvkörétől.       

2017. július 7., péntek

Új blog!!


Sziasztoook! Újonnan jelentkezem errefelé, mert hát nem haltam meg. Ahogy a címből is látszik, egy ÚJ ÚJ ÚJ blogról lesz szó itt, mivelhogy befejeztem a Visszhang történetem, és nem tudtam megállni, újjal helyettesítem. Ez a történet is egy cuki kis szerelmes, romantikus, izgalmas dolognak indul, remélem, sikerül is ezt kihozni belőle. Itt a fülszöveg: 

Egy nap apa azzal állított haza, hogy lesz egy vendégünk az ünnepekre, ez a vendég pedig történetesen nem volt más, mint a volt barátnőjének a fia. Amikor a srác belépett az ajtón, azt hittem, menten megáll a szívem. Hihetetlenül nézett ki, csupa izom volt, tele tetoválással, ráadásul üvöltött róla, hogy vonzza a veszélyt, mégis, ez tette őt menthetetlenül vonzóvá a szememben. Aztán a srác kinyitotta a száját, az álom pedig odalett. Kyle Langford egy bunkó. Amióta csak megérkezett, megállás nélkül szekál, minden pillanatában belém rúg és megkeseríti az életem. Ki nem állhatom, de ugyanakkor nem tudok ellenállni neki, és utálom, hogy nap mint nap undorral telve méreget, látványosan kerül engem és a szemem láttára henceg a szebbnél szebb barátnőivel. Mellette mégis úgy érzem, végre élek. Csak két hónapra maradna nálunk, míg sikerül egy új lakást keresnie magának. Előre éreztem, hogy ez egy mozgalmas két hónap lesz számomra. És nem is tévedtem akkorát. Kyle Langford fenekestől felforgatta az életem.  

Érdekel titeket?? Ha érdekel, akkor  ideideide kattintva megtalálhatjátok. Hamarosan kint lesz az első bejegyzés. Addig is puszi nektek, Writer Girl. :) 

2017. június 6., kedd

Nyári Book Tag

Sziasztok. :) 
Újabb bejegyzést hoztam, ezúttal egy book tag-et, amire Brukú hívott ki. Utólag is köszönöm neki. :) 


1.Milyen könyvet olvastál, amely nyáron játszódik? 

Hm...hát alaposan meg kell gondolkodnom ezen, ugyanis az eddig kiolvasott könyveim száma rengeteg. Most hirtelen Jenny Han Nyár trilógiája ugrott be, szuper olvasmány volt.


2.Melyik könyvbéli helyszínre mennél el szívesen nyaralni? 
Erre a kérdésre egyértelműen Julie Kagawa Tündérföldje lenne válasz, szívesen gyönyörködnék a nyár színeiben, aztán a tél hideg, ámde csillogó szépségében. 


3.Mit olvasnál szívesen kötelező olvasmányként ezen a nyáron?
Leiner Laura Bexi sorozatát. Imádtam minden sorát, valószínűleg még sokszor újraolvasom. 


4.Melyik könyvbéli karakterrel/karakterekkel töltenél el szívesen egy estét a  nyári tábortűznél? 
Három személyt is megtudnék itt jegyezni. De inkább legyen négy. Először Damonnal a Luxenből, mert szívesen hallgatnám a (kissé perverz) történeteit, miközben azokat az elképesztően zöld szemeit nézném. Aztéán ott van Nagy Márk is a Bexiből, aki esetleg olvasta a könyvet, az tudja, miért esne rá a választásom. Mr. Felsőtest with six pack. :) De ott van Még Ash a Vastündérek sorozatból, valamint Kaidan, ők mindketten ridegek kívülről, de belül édesek, védelmezőek és végtelenül romantikusak.


5. Ajánlj egy könyvet erre a nyárra! 
Nemrég olvastam el Kemese Fanni A napszemű Pippa Kenn könyvét, imádtam, szóval bátran ajánlom bárkinek, aki szereti a fantasy regényeket. 


6.Mi az első dolog, ami eszedbe jut a nyár és a könyv szóról? 
Egy hatalmas nyaraló jut eszembe róla, egy csendes szigeten, a házban pedig egy óriási könyvtárral és megannyi tiniregénnyel. 

7.Melyik könyvet/könyveket tervezed elolvasni ezen a nyáron? 
Még nem terveztem be semmit, egyelőre Leiner Laura Remek! regénye áll előttem, de a többi majd megválik. 


8.A forrást megjelölésével hivj meg három embert ennek a tag-nek a kitöltésére! 
A tag-et az Első bekezdés oldalon találtam, köszönet Brukúnak. Én nem hívok ki senkit sem, ha valakinek úgy tartja kedve, az töltse ki bátran. :) :) 

2017. június 1., csütörtök

Kérdezz-felelek

Sziasztok. :) 
Kihívtak egy kérdezz-felelekre, köszönöm szépen Femmy Strucknak. Az én kihívottaim: Dzseni, Enna és Christine Tina Spencer. Remélem elfogadjátok a kihívást.   

1.Hogy jött az ötlet, hogy létrehozz egy blogot? 
Már évekkel azelőtt blogokat olvasgattam, hogy én is hobbiszinten nekikezdtem volna ennek. Tetszett az írás gondolata, és nekikezdtem jómagam is.  Igazából csak egy felületre volt szükségem, ahova kiihatom a gondolataimat. Természetesen írogattam füzetekbe, lapokra is, de ezek elvesztek idővel. Ekkor ugrott be, hogy én is blogolhatnék. És itt jött képbe a Blogger oldal, a többi meg már történelem. 

2.Kaptál már keményen megfogalmazott kritikát? Ha igen, hogyan kezelted?
Igen, kaptam már olyan kritikát, aminek nem tetszett a hangvétele. Lehet, hogy az írója nem annak szánta, de azért mégis sértő volt rám és a munkásságomra nézve, mert valljuk be, a legrosszabb blogger is dolgozik a részein. Miután elolvastam a kritikát, eléggé összetörtem, de ez segített hozzá ahhoz is, hogy újra nekikezdjek az egésznek és talpra álljak. Kitöröltem az akkori részeimet, újrakezdtem a történetet, és a következő kritikám, amit megkaptam már sokkal kedvesebbre és pozitívabbra sikeredett. Ez a bizonyos incidens tanított meg arra, hogy nem mindenkinek kell tetszelegjen az írásom, és akinek nem jön be esetleg, annak ott a kis x az oldalam bezárásához. :) 

3.A blogos szereplőit mintáztad valakiről, vagy kitaláltak? 
A szereplőim teljesen kitaláltak, talán néha beleírom egy-egy személyes tapasztalatom, gondolatom, jellemvonásom a történetbe, de inkább maradok a fikciónál. Ennek nincs egyéb oka, mint hogy egy ismerősöm (akit nem mellesleg barátnőmnek tartottam) nekikezdett egy olyan történetnek, ahol a saját életét irta le, a szereplők is létezők voltak, csak más, azonban hasonló néven, és ezen a blogon a jellemzésemnél igen ,,kedves" dolgokat irt rólam. Én el akartam kerülni minden ilyen véleménykifejtést a nyilvánosság előtt, inkább megtartom azt magamnak. 

4.Volt olyan időszak, mikor nem akartad folytatni az írást és majdnem abbahagytad? Ha igen, mi volt az oka, hogy mégis folytattad? 
Volt ilyen időszakom, ha nem is kifejezetten az írást, egy blogom (történetesen ezt) többször is abba akartam hagyni, de végül az olvasóimra gondoltam, akk várják az új részeket, megembereltem magam, és folytattam mindent ott, ahol abbamaradt.

5.Melyik könyv volt az, amelyik a legnagyobb hatással volt rád? És miért? 
Rengeteg könyvet kedvelek, többek között Leiner Laura munkáit is, de ezt már túl sablonos lenne leírni. Három remek könyvsorozatot akarok itt megemlíteni többek között, amik hatalmas hatással voltak rám és az írásaimra is. Az első Jennifer Armentrout Luxen sorozata, amit lehet, hogy vicces, de csak nagy nehezen olvastam el, viszont nem bántam meg. A könnyed stílusú elbeszélés, a remekül felépített szereplők, a történetszálak mind-mind arra ösztökéltek, hogy én is próbáljak meg ilyen jó lenni. A másik nagy kedvencem Wendy Higgins Angyali gonosz sorozata, ennél is csak azt melithetem meg, mint az elsőnél, pazar élmény volt végigolvasni. És végezetül, de nem utolsó sorban fontos még Julie Kagawa Vastündérek szériája, nem hiszem, hogy lenne még egy olyan könyvsorozat, ahol sírtam a harmadik részen, aztán eszeveszett keresgélésbe kezdtem volna, hogy a negyedik részét is elolvashassam, igaz e-book formátumban, méghozzá angolul!

6.Ha lenne rá lehetőséged, melyik karakteredet keltenéd életre? És miért?
Elsősorban épp ennek a blognak a főszereplőjét, Mackenziet, alias Angyalt kelteném életre, hadd mondhassam el neki, hogy ő gyönyörű, nincs vele semmi baj, és bízzon Isaiah-ban, mert a fiú is szereti őt és megvédi, amíg csak kell.

7.Ki a példaképed? 
Írónak készülök, hát hogyne egy író lenne a példaképem. Vagyis több író is az, a fent említettek közül az összes, pluszban még páran, de felsorolni őket túlságosan is hosszú lenne.

8.Ha választhatnál, melyik író helyében lennél? 
Egészen biztosan Jennifer Armentrout helyébe szeretnék lenni, egyetlen ok kapcsán, hogy találkozhassak a modellel, aki megtestesíti Damont a könyvek borítóján. :D

9.Mennyi időt szoktál általában szánni az írásra? 
Hm..hát ez változó, attól függ, mennyi időm van szavad. A tanulás is fontos az időbeosztásomban, ezért néha egy órát, de ha lehet, egy napot is képes vagyok arra szánni, hogy megörvendeztethessem az olvasókat.

10.Mit üzensz az olvasóidnak? 
Az olvasóimnak,...bocsánat, az én blogmanócskáimnak annyit szeretnék üzenni, hogy továbbra is kövessenek engem, amennyiben megtehetik, s várjanak türelemmel, mert hozom a részeket mindenhova csak a kedvükért. Ti, olvasók vagytok azok, akikért érdemes írni nekem! Imádlak titeket!

Amit én kérdezek tőletek:
1.Mi vett rá, hogy blogolni kezdj?
2.Miről írsz, és miért épp ezt választottad?
3.Milyen visszajelzéseket szoktál kapni az írásaidra?
4.Kaptál már valaha negatív visszajelzést? Ha igen, hogyan kezelted ezt?
5.Szerinted mennyire fontos a feliratkozók és oldalmegtekintések száma egy blogger életében? Hát a tiedben?
6.Mi a véleményed az olyan bloggerekről, akik mások ötleteit lopják és adják el sajátjukként? Történt már veled ilyen?
7.Szerinted mennyire fontos egy blog kinézete? Befolyásolja ez a látogatók számát?
8.Mennyire fontos, hogy egy blognak fejléce legyen?
9.Mit üzensz az olvasóknak?
10.Mit üzensz a többi bloggernek?       

2017. május 25., csütörtök

9.Fejezet

Cijasztóók! ❤☺
Hú, hát egy ideje nem volt rész, mert igazából nem is tudtam volna ide írni. De végre megembereltem magam (sokadjára ide, micsoda agyonhasznált kifogás), és itt vagyok. 
Tudjátok, mit kell tennetek, ha tetszik a rész. Iratkozzatok fel, komizzatok. 
xoxo Writer Girl ☺ 

Isaiah

     Angyal levegő után kapkod mellettem, úgy kapaszkodik a kezembe, akár az életmentő övbe, reszket, és egészen biztos vagyok abban, hogy csendben sír is a sokktól. Akárki is tört be, brutális károkat okozott a házban, szinte minden romokban hever, a legkisebb díszpárnáktól kezdve a kristálypoharas üvegszekrényig. Nem úgy tűnik, mintha rablásról lenne szó, sokkal inkább szándékosan dúlták fel a szobákat, valaki üzenni akart ezzel.
    – Édes istene– suttogja Angyal, az ajka remeg, a sejtésem bebizonyosodik; szeme tele van könnyekkel. – Ki tesz ilyet? Nem maradt semmink. Miféle szörnyeteg akarná ezt? 
   – Nem tudom, de okkal csinálták. – Gyengéden lefejtem a kezét a karomról. – Maradj itt, és hívd fel Jake-et. Megnézem a többi szobát is.
Még mindig reszketve bólint, aztán látom, hogy előveszi a telefonját, közben tárcsázza a bátyját. Hirtelen azon kapom magam, hogy legszívesebben leütném Jake-et, amiért ennyire nem érdekli a húga sorsa, hagyja egyedül tengődni, holott testvérként mellette kellene lennie. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna, ha a tettes itt lenne, Angyal pedig egyedül jött volna be. Nem kezdek prédikációba, hisz én se lennék a tökéletesség megtestesültje, a bűneim és tévedéseim sora végeláthatatlan, de Jake volt az, aki szabályosan eltiltott a húgától, mégse tud vigyázni rá. Inkább lányokat hajkurász, nem foglalkozik azzal a személlyel aki a családját jelenti, pedig ezt kellene tennie, főleg hogy ilyen törékeny lány Angyal. Ismétlem, én magam se teszek egyebet, nekem is volt már jó pár kalandom, de egyetlen dolog vezérelt: hogy kiverjem a fejemből a lányt, akire gondolnom se lenne szabad, nemhogy fantáziálnom róla.

     Pont az tárul elém, amire vártam, a többi szobát se lehetett már felismerni, de talán a legrosszabb látványt Angyal hálója nyújtotta, a betörő külön figyelmet szentelhetett neki, nagyobbat mint a többinek, mintha ő lett volna az eredeti célpont. A falán sorakozó festményektől a legutolsó hajpántjáig mindent apró darabkákra zúztak, a függönyt feltépték, a ruháit szétszaggatták, a könyvei lapokban hevertek a padlón. A még épnek mondható öltözékeket is egytől egyig kidobták a szekrényből, gyöngyök gurultak ide-oda, egy idegen el se hitte volna, hogy innen reggel még elment valaki. Egy földrengés se okozhatott volna ennél nagyobb károkat. szinte minden menthetetlennek látszott.

     Hallom a puha lépteket a hátam mögül, hátra se kellett fordulnom, hogy tudjam, Angyal mégse hallgatott rám, és szándékosan keresi a nagyobb gondokat a fejére.
   – Kértelek, hogy maradj – szólok rá, ha igen figyel, kiérezheti az élt a hangomból.
  – Nem tudtam. Nekem...látnom kellett ezt. Az életem egyik részét pusztították el, képtelen lettem volna csak ülni ott. – Hallom, hogy fájdalmasan beszívja a levegőt és szipog. – Ez rettenetes, el se tudom képzelni, ki és miért csinálhatta. Miért akarnának bántani bennünket?
Újabb szaggatott zokogás tör fel a torkából, én pedig hiába akarok ellenállni, megragadom a karját, és magamhoz ölelem. Angyal a nyakam köré fonja a karját, belemarkol hátul a pólómba, és kisír magából minden borzalmat és szenvedést. Idejét se tudom, mennyit állhatunk így, az igazság az, hogy jóleső érzés a lelkemnek a karomban tartani őt. A felsőm gallérja teljesen átvizesedik, mire elhúzódunk a másiktól, én aggódva nézek rá, ő egy reménytelen pillantással viszonozza ezt.
   – Fel kell  takarítanom a sok szemetet motyogja, amikor elenged, de látom rajta, hogy egyáltalán nem a takarítást választaná, inkább elszaladna innen jó messzire, lehetőleg egy másik államba, egy másik kontinensen.
   – Nem. nem kell, most nyugalom kell neked. Gyere, dőlj le a kanapéra, legalább míg a bátyád megjön.
Legnagyobb döbbenetemre nem tiltakozik ellenem, inkább lassan elindul lefelé, a mozdulatai feszültek, mintha attól félne, hogy a betörő bármikor ráugorhat. Testőrként követem a hátában, megvárom, hogy leüljön, csak utána telepedem le a kanapé másik sarkába. Angyal beharapja az ajkát a távolságtartásom látva, de nem hagyja ennyiben, mielőtt még akár reagálhatnék, közelebb húzódik, a fejét a mellkasomra fekteti, és kiscica módjára hozzám bújik. Minden idegszálam megfeszül a bőröm alatt, mert bár a szívem most újra verni kezd, tisztában kell lennem azzal is, hogy Jake bármelyik percben beléphet az ajtón, a tökéletes pillanat pedig odalesz. Utána visszatértünk a szokásos felálláshoz – én epekedem utána, ő undorodik tőlem. Így  megy ez hosszú, hosszú idők óta, amióta először megláttam, aztán először éreztem iránta többet puszta barátságnál. De az önuralmam legyőzte a mélységes szerelem, ami az évek során csak elmélyült, de nem hunyt ki, holott pontosan tudtam és most is tudom, hogy Jake azt akarta. A hidegvérem fölött azonban könnyedén átveszi az uralmat a sóvárgás ez után a lány után, onnantól pedig elvesztem,  a kezem önmagától siklik Angyal selymes hajába, végigsimítom, eperillata teljesen megbabonáz. Angyal lágyan felsóhajt, arcát hozzám dörgöli, lélegzete nyugodtabb lesz, szép lassan álomba szenderül a karjaim között. Le se tudom emelni róla a tekintetem, többször végigrajzolom telt ajkainak tökéletes vonalát, képzeletben eltervezem, hogyan kapom meg őt újra.

     Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és Jake esik be rajta, hihetetlen dühös arckifejezéssel az arcán. Ahogy felénk kapja a fejét, és meglátja a félig rajtam fekvő Angyalt, azonnal ökölbe szorul a keze és megfeszül az állkapcsa.
   – Ez mégis mi a *****? – kérdezi tőlem veszélyesen morogva. 
  – Nyugodj le – válaszolom neki, és bennem is igencsak felzubog a méreg. – Most aludt el, ne ébreszd fel az ordibálásoddal. 
   – Mi a francot csinálsz  a húgommal összecsavarodva? – veszi lejjebb a hangerejét, de még mindig vicsorog rám. 
   – Mellette vagyok a bajban, ahogy azt a bátyjának kellene tennie – húzom össze a szemem,. és ettől Jake lenyugszik. Tudom, hogy betalált a válaszom, mert Jake hirtelen összegörnyed, és lassan végigsimít Angyal haján. 
  – Hogy van? – kérdezi ezúttal lágyabban, közben szemléli az alvó húgát, aki, mintha érezné a szemeket magán, a lehető legközelebb húzódik mellé. A szívem hevesebben kezd verni, és meg kell álljam, hogy ne Jake előtt öleljem magamhoz szorosan. 
   – Eléggé kiakadt, és rettenetesen megijedt. Nem is csodálkozom – felelem én is nyugodtabban. 
Elmesélem neki az egész történetet, persze jól kihagyom belőle azokat a pillanatokat, amik inkább csak rám és az alvó szépségre tartoznak. Jake feszülten hallgat, miközben beszámolok Angyal rossz előérzetéről, a nyitott ajtóról, a szétvert szobákról, és arról a sejtésemről, hogy az illető, aki szétszedett mindent, akaratból tette. Jake egyre jobban remegni kezdett, mikor odaértem, hogy Angyal belépett a tönkretett szobájába, innen már abbahagytam a mesélést, ugyanis a többi már olyan jellegű volt, amire Jake nem lenne kíváncsi, vagy nagyon megjárnám vele. 
   – Látni akarom a szobákat – pattan fel hirtelen, a lendülettől hátralökte az asztalt, a hangtól pedig  Angyal enyhén összerezzent, de szerencsére tovább pihent. 
   – Biztos vagy benne? Eléggé ramaty állapotban vannak – emlékeztetem őt, mert nem hiányzik egy dühroham, ám Jake nagy szakértője annak, hogyan kell hamar felkapni a vizet. Élő tanúja vagyok mindennek, szóval nálam jobban senki sem sejti, mi mindenre képes, ha felmérgelődik valamin. 
   – Igen, fel kell mérnem a kárt. Aztán anyának is szólni kéne. Kenzie most nagyon rá lehet szorulva egy kis megértésre és anyai segítségre. Gyere, segíts, hordjuk el a menthetetlen tárgyakat, hadd lássam a bajt. 
Nem akarom otthagyni Angyalt, mégis meg kell tennem, Jake hajthatatlan, ezért lassan kiszabadítom magam a meleg lányölelésből, a fejét gyengéden egy, még jobb állapotban lévő párnára fektetem, s mikor megbizonyosodom róla, hogy minden rendben van, fájó lélekkel bár, de otthagyom Angyalt és Jake után sietek az emeletre. 


Mackenzie 


     Hirtelen már nem érezem a kellemes melegséget a testemben,  helyette hideg ujjak futnak végig a bőrömön, égető fájdalmat hagyva maguk után, nem kapok már levegőt tőlem. Tudom, kinek az érintése ez, de nem akarom érezni már. Az az ember simít végig rajtam, aki megannyi fájdalmat, sebek és könnyet hagyott maga után, mikor végre eltűnt az életünkből.
   – Gyönyörű vagy, drága kis Mackenzie. Az én kislányom vagy, és mivel az enyém vagy, most azt teszek veled, amit akarok – suttogja a rekedtes hang, alkohol büdös szaga csapja meg az orrom. Belém markol egy kéz, kérges ujjak tapogatják a combom, a nadrágom gombjára kúsznak fel, én pedig mozdulni sem tudok, csak tehetetlenül vergődöm és zokogok, zokogok, miközben az erős karok lefognak engem. Innen már nem szabadulhatok meg. 
   – Az enyém vagy – cseng a fülemben, mint utolsó perceim imája. 

   – Isaiah – visítok fel, könnyeim az arcomon szállingóznak lefele. Egyedül fekszem a kanapén, a romokkal teli nappali közepén, nincs körülöttem élet. Teljesen egyedül vagyok, magányosan és halálra rémülten. Isaiah itt hagyott, bár megígérte, mellettem marad. Jó, persze nem szavakban, nem mondta ki, de a viselkedéséből arra következtettem, itt marad majd és vigyáz rám. Én pedig nem akarok egyedül lenni, mert akkor másra sem tudok gondolni, mint arra, mi minden történhet egy olyan lánnyal, aki egyedül van. Én pontosan átéltem nem egy ilyen momentumot, azóta is kisértenek megállás nélkül. Nem akarok egyedül lenni, az árnyak megtalálnak, elragadnak, hiába küzdök ellenük. Annyi sötétség van ebben a világban, az emberek magukkal hordozzák, a világ egyre inkább a rossz fele halad. NEM AKAROK EGYEDÜL LENNI! Nem akarok emlékezni, mennyire értéktelen és törött áru vagyok, akire senkinek sincs szüksége. A térdemet elhúzom a mellkasomhoz, előre-hátra hintázom, közben sírok keservesen, mint a gyerekek, ha nem kapják meg a kívánt édességet. 
   – Csak álom volt – suttogom magamnak. – Csak álom, nem a valóság. 

     Ebben a pillanatban lábak dobognak le a lépcsőn, aztán a következő másodpercben valaki átöleli a vállam, magához ölelve engem. 
   – Hé, nyugi, itt vagyok – motyogják a hajamba. Egy másik személyt is hallok, érzékelem, ahogy megtorpan a kanapé mellett, miközben belélegzem Isaiah isteni illatát. Mentol, arcszesz és enyhe szappanillata van, tökéletes keveréke a tökéletes fiúnak. Lassan felemelem a fejem, s könnyeimen át belenézek Isaiah megnyugtató fekete szemébe. Gyönyörű szeme van, ha belenéztél, olyan érzésed lehetett, hogy elveszel a csillogó feketeségben, és repülsz. Egészen képes elbűvölni. Sokáig el tudtam volna nézni ezeket a szemeket, de ekkor valaki kiránt Isaiah karjai közül, elvesztem az egyensúlyom a hirtelen lendülettől. Újfent megborzongok, mert szükségem van az érintésre, szinte függővé váltam. Isaiah függőjévé. Vagy csak a hirtelen zavart lelki állapotom utóhatása ez, de szinte egy szuperhős ő az én szememben. 
   – Mackenzie! – szól hozzám a bátyám. Tipikus, a legjobb pillanatokban érkezik meg, aztán játssza a szeretőt és gondoskodót. – Jól vagy? Siettem volna haza hamarabb is, de...
   – Dolgod volt egy bombatestű csinibabával, aki egyenesen felajánlkozott neked, és vétek lett volna otthagyni a tökéletes, napbarnított testét az ágyban – fejezem be helyette éles hangon. – Tudom, és nem lep meg – rázom le magamról a kezeit, és közelebb lépek Isaiah-hoz. Rosszul esett a nemtörődömsége, és az, hogy csakis akkor vesz észre, ha valami nagy gond van, ő pedig bajba kerülhet emiatt. Egyébként nem is létezem a szemében, én vagyok a szellemlány a házban.
   – Kenz... – kezdené a magyarázkodást, de nem vagyok kíváncsi rá, s ezért félbeszakítom.
     – Szeretnék felmenni a szobámba, aztán megkérdezni, adnak-e kártérítést a lakásra, szóval – teszem fel a kezem, és gyorsan elsietek, magára hagyva a két fiút. Jake szégyellősen lehajtja a fejét, miközben Isaiah képes lenne elégetni a szemeivel. 

    Valójában most, hogy kitisztult az agyam, képes vagyok reálisan látni a dolgokat, és hamar rájövök, hogy reálisan is láthatom a dolgokat, vagyis sok dolog esetében még érvényes a garancia, így kicseréltethetjük őket, a bakban pedig nekem és Jake-nek is van egy-egy kisebb összegünk, amivel fedezhetjük a többi gondot. Így máris sokkal tisztább az ég, és egy picit fel is vidulok. Annyira azért mégsem menthetetlen a helyzet, mint elsőnek tűnt. Talán csak a sokk tette meg a hatását, de amúgy is eléggé ki voltam akadva, szóval az is tehette mindezt. Ekkor hallom meg a lépteket felfelé a lépcsőn, imádkozom, hogy Isaiah legyen, de mikor hallom az ajtó nyikorgását, és nem érzem az édes bizsergést a hátamon tudom, hogy nem ő érkezett, hanem csak a bátyám. Őszintén szólva nem igazán akarok most beszélni vele, mert nincs hozzá elég lelki erőm. 
   – Kenzie – szólít meg engem. Háttal állok neki, így nem látom az arcát, de biztos vagyok benne, hogy előszedte a nagy kiskutya szemeit, ezzel próbálva elterelni arról a figyelmet, hogy alapból véve teljesen magasról tesz rám. – Kenzie, ne haragudj – lép közelebb, hangja könyörgő. 
   – Ugyan, miért is kéne haragudjak? Hiszen csak megint egyedül hagytál pont aznap, hogy betörtek a házunkba, és nem tudhattam, van-e még itt valaki vagy nem. Ötletem sincs, miért kellene haragudnom – ironizálok. 
   – Tudom, hogy rossz testvér vagyok, de azért igyekszem. 
  – Igyekszel?! – fordulok hátra hirtelen lendületből, a szavaim csöpögnek a méregtől, érzem, hogy most aztán feltör belőlem minden, amit eddig magamba rejtettem. 
   – Próbálkozom, tényleg – motyogja. 
  – Dehogy próbálkozol, hisz még tudomást se veszel rólam – kiáltok fel elkeseredetten, és a jól ismert könnyek megint életre kelnek. – Neked én nem is vagyok fontos, csak mások – mutatok rá a tényre. – Év eleje óta úgy bánsz velem, mintha nem is léteznék, mintha pótlék lennék a hátadon. Ha nincs Kate, még most is a könyvtárban, netán a mosdóban enném meg az ételem, ennyire figyelsz rám. Ma is leráztál, és miért?! Mert egy egyalkalmas liba fontosabb neked, mint a tulajdon húgod. És nekem ebből elegem van, Jake, mert ahogy velem bántok, az felháborító, undorító,  és nem mellesleg fáj is nekem. Szóval hadd foglaljam össze a dolgokat, Jake. Te nem rossz testvér vagy, hanem borzalmas testvér – kiabálom ki magamból a fájdalmam, a fejem rá, hogy ha Isaiah még lent van, mindent hallhatott. 

     A bátyámra nézek, és nem hiszek a szememnek, mert könnyeket látok az arcán, aztán egyetlen szó nélkül magához ölel. 
  – Én ezt nem tudtam, esküszöm, Kenz. Azt hittem, minden azért van, mer utálod az idegeneket. Tudom, hogy nem szereted ha...megérintenek. Nem láttam, hogy szenvedsz. Igazad van, borzalmas bátyád vagyok. Ne haragudj – nyom egy puszit a fejemre. 
   – Nem haragszom, csak elszomorít – szépítem a dolgokat.
  – Ígérem, igyekszem majd – fogadja meg. – Ha anya is hazajön, majd még több időt tölthetünk együtt. Teszek róla, hogy többé nem érezd magad púpnak. 
   – Rendben – bólintok, Jake pedig mosolyogva nyom egy puszit a homlokomra. 
Igaz, sok dolog van, amit még be kell pótolnunk, de azért hiszek abban, hogy idővel megjavul majd a kapcsolatunk. Elvégre mindig is nekem volt a legjobb bátyám a világon.            

2017. április 16., vasárnap

Kellemes Húsvétot!


Drága kicsi blogmanócskáim, a lehető legjobb, legkellemesebb és legszebb ünnepet kívánom nektek és a rokonságnak, remélem, hogy a legtökéletesebb módon fogjátok eltölteni ezeket a napokat. Mindent jót nektek Húsvétra! 
xoxo Writer Girl 

2017. április 4., kedd

5000+ megtekintéses különkiadás

Sziasztok, manócskáim. :) 
Újra ideje volt jelentkeznem úgy érzem. Legnagyobb örömre végre megérhettem, hogy azt  mondhatom, megvan az 5000+ megtekintés. Hihetetlenül boldog  vagyok. Ennek örömére hoztam egy meglepetésrészt, ha elolvassátok, biztos rájöhettek, miről is van itt szó. 
Ha tetszik, nyugodtan véleményezzétek. 
Puszi nektek, 
Writer Girl ☺❤❤ 

Mackenzie

     A bátyám nem akarta, hogy jöjjek. Koloncnak nevezett, aki mindig lóg a hátán, megakadályozva, hogy együtt lóghasson a baráti körével. Persze igazából csak azért mondta, hogy bántson vele engem, Jake igenis szeret. Mindössze cikinek gondolta, hogy a húgocskáját is cipelnie kell magával. Nem mintha én lettem volna az egyetlen lány ezen a születésnapon, pontosan Isaiah születésnapján.

     Isaiah Jake legjobb barátja amióta csak ide költöztünk és találkoztak. Én még nem láttam őt, de az összes lány ismerősöm cukinak tartotta, állandóan róla áradoztak. Ott volt például a bankigazgató gazdag kislánya, Jessica, akitől mindenki tartott a maga módján, és akit egyáltalán nem kedveltem, mert mindenkivel gonosz volt. Ő is jött a születésnapi bulira, mert szerelmes volt Isaiah-ba már egészen régóta, és azt akarta, hogy Isaiah is szeresse őt. Jessica szépnek is mondhatta magát, de a korához képest túl rövid szoknyákat és ruhákat, magassarkú csizmákat és csillogó szájfényt viselt, a hajába színes tincseket festetett, és mindig rózsaszínű műkörmöt csináltatott. Olyan volt, mint apuci kicsi hercegnője, aki mindent megkaphat az élettől, és tekintve, hogy vele igenis törődött a férfiszülő is, nem utolsó sorban a féltékenység is munkált bennem. Ő nyugodtan lehetett a város pénzes kisasszonya, de mi csak úgy mehettünk akár a szomszédba is, hogy apa két hétre elutazott, elmondása szerint komoly munkaügyben.

     Anya azzal viccelődött mielőtt kiengedett volna, hogy Disney-be illő királylánynak öltöztem. A fehér ruhám hosszú volt, kicsivel a bokám felett ért véget, hatalmas tüllszoknya résszel. A topánkám már valóban hercegnős szettből kaptam és nagyon hasonlított Hamupipőke cipellőjére. Az egyik fonatom alját birizgáltam a szemközti házba menet, a másikban az Isaiah-nak szánt rajzom lobogott, sajnos ennél több ajándékkal nem szolgálhattam, mivel zsebpénzzel nem rendelkeztem, apa pedig az utolsó centig leellenőrizte a kiadást. Fukarságát az is mutatta, hogy mindig elkísérte anyát a bevásárlásokra, ahol minden szükségeset megvettek, ezt követően apa elvette a megmaradt összeget, eltéve előlünk. Mást nem adhatok így neki, mindössze ezt a rajzot, de szívből reméltem, hogy Isaiah elfogadja. Jó első  benyomást akartam tenni a bátyám legjobb barátjára.

     Hangos zene szűrődött ki az ajtón, mikor beléptünk a nyitott ajtón át. A lárma és a vidám nevetés betöltött mindent, túlzottan is jó volt a hangulat, emberek jártak ki és be, vitték magukkal a boldogság apró csiráit. Felnőtt sehol, nyilván hagyni akarták érvényesülni a kiskorúakat is, de az se tűnt valószínűtlennek, hogy épp tortát vagy ehhez hasonló finomságot készítenek, akárcsak a filmekben.
Jake szinte azonnal eltűnt, ahogy ideje engedte, engem egyedül hagyva az ismerősök és ismeretlenek széles kavalkádjában. Olyan voltam, mint egy kisbaba, aki elveszik a bevásárló központban, keresve a hozzátartozóit, de sehogy sem leli.
   – Szia – szólalt meg a hátamban egy ismeretlen, ámde barátságosnak és kíváncsinak tűnő hang. Kissé megilletődve fordultam oda, s azonnal feltűnt nekem az illető hihetetlenül fekete szempárja.
  – Szia – feleltem, az arcát mustrálva. Egészen biztosan ilyennek képzeltem a hercegeket is a történetekben, amiket anya nagy ritkán elmondott.
   – Ismerlek? – méregette az arcom.
   – Szerintem még nem, A nevem Mackenzie. Jake a bátyám
  – A húga vagy? Érdekes. – Megragadta a kezem, én meg vártam az émelygést az érintésétől, de az meglepő módon elmaradt. – Isaiah vagyok. Az mi nálad? – mutatott a lapra, amit azóta is szorongattam
   – Öhm...ezt neked hoztam....ajándék. Boldog születésnapot. 

                                           
Isaiah 

     Egy angyal szállt a földre, épp a mi házunkba. A megtestesült szépség és jóság állt előttem a maga ártatlanságával, Képtelen voltam rá másként tekinteni. Ő Angyal, aki csak azért jött ide, hogy meglepjen ezen a napon. Az én napomon. Ő az én ajándékom a világmindenségtől.

    Néztem az elképesztően aranyos munkáját, ami most nálam van és kitűnik belőle a szeretet, amivel készítették azt. Még egyetlen meglepetés sem volt ennyire kedves a lelkemnek. Kislányos kézírással odakanyarított jókívánság, és minden egy helyen, amit egy hófehér ruhába bújtatott angyalka nyújtani tud az embernek.
   – Tetszik? – kérdezte félénken. Őszintén mosolyogtam rá
   – Még soha semmi sem tetszett ennyire, Angyal.